Én, a Facebook, valamint az „ellenfelek”
(gondolatok a Facebookról és a „vitakultúráról”)
Műfaj: monológ.
Volt egy profilom.
Valós, valós adatokkal, saját orcával.
Valaki feljelentett.
Van ilyen.
A Facebook letiltott.
Reklamáltam, de minek?
Csináltam tehát új profilt.
Ám egy „ideológiai ellenfél” ezt a profilomat is jelentette.
Sikerrel.
Reklamáltam, természetesen sikertelen.
Ismét újabb profil.
Naná, hogy újabb feljelentés, újabb tiltás, újabb reklamáció.
Köllött hát egy negyedik profil.
És?
Tiltva, mindenféle magyarázat, határidő, reklamálási lehetőség nélkül.
„Támogatási üzenetmappa” - még csak nem is veszi a fáradságot a Facebook, hogy üzenjen.
De tilt.
Ez a csúcs!
Mellékelek néhány képet, amiből mindenki el tudja dönteni, hogy mennyire is voltak megalapozottak a bejelentések.
Arról már nem is beszélve, hogy nettó hazudság az a szöveg, hogy „ezt a képet csak te látod”.
Mert nem látható.
Olykor még az inkriminált szöveg sem.
Ez van.
Ha valaki felvesz a célkeresztre, meg nem tudhatod ki is ő, nem tudod letiltani, hogy ne is lásson, de téged rendszeresen képes letiltani mondvacsinált okokkal, mert joggal bízhat egy idióta algoritmusban.
Monológ vége.
Ékes példa, üzenni ugyan nem üzen, csak letilt.
Mert valakinek nem tetszik a pofám.
Most már tényleg vége.
