Régi idők mozija
Ma kedvenc fogyasztóvédelmi blogomon szóba került két film (az Egri csillagok, ill. a Vigyázat, vadnyugat!), és elgondolkodtam, miért nem lehet az ilyen régi alkotásokat moziban élvezni. Mert igaz ugyan, hogy ma már szinte minden film megnézhető otthon, ilyen-olyan formában, de vannak olyan művek, amelyeknek sava-borsa csak igazi mozivásznon jön elő. (Mondom ezt annak ellenére, hogy pl. az Avatart a csömöri Auchanban néztem végig egy full HD Sony előtt állva, hang nélkül. ...már hogy a filmen nem volt hang.)
A Várkonyi-, vagy a Barboni-mozinál persze jobb példák is vannak a fenti jelenségre, két, Zsigmond Vilmos által (ki alig egy hónapja volt nyolcvanhárom éves- innen is jó egészséget kívánok neki) fényképezett jut eszembe először: a Szarvasvadász, és még inkább egyik kedvenc filmem a Gyilkos túra. Mindkettő tele van olyan helyszínekkel, beállításokkal, amelyeket meg lehet ugyan nézni egy mégoly kiváló tévén is, de nem biztos, hogy érdemes. Utóbbiból ide rakok néhány percet:
Hogy ez pont alig illusztrálja azt, amiről beszéltem? Annyi baj legyen. Egyrészt a monitoron úgyse jönne ki a dolog, másrészt ez a kedvenc jelenetem a filmből (lehet, hogy a kedvenc jeleneteimből is csinálok egy posztot), és imádom a bendzsó hangját. Ha öreg leszek, és már nem tudok mit kezdeni magammal, majd megtanulok bendzsózni. Valószínűleg minden háborús filmet fel lehetne hozni példaként a Halál ötven órájától a Szakaszon át a Ryan közlegény megmentéséig (gondoljunk csak a nyitó jelenetre). Ahogy Pyle agyállományának jelentős része szétterül a legénységi WC fehér csempéin a Full Metal Jacketben az szintén jobban élvezhető, ha néhány négyzetméteren teszi ezt pár pixel helyett. Hát nem? Hát de. (Especially recommended for Féli.)
Hasonlóan az autós üldözések is jóval kevéssé élnek otthoni környezetben. Belmondo klasszikus Fiatjai, és szakadt francia csotrogányai helyett egy újabb filmből hoznék példát (Btw- Belmondo. Alighanem a Profi záró képsorai is sokkal hatásosabbak egy moziban ülve, ahogy a helikopter felé haladtában Josselin Beaumont-t szétszaggatják a golyók. És persze közben Morricone halhatatlan zenéje, ah!) A Roninban pl. két ilyen is van, mindkettő nagyon élvezetes. Azért rakom ide a másodikat annak ellenére, hogy a szembemenős rohanás a valóságban tíz másodpercig se tartana, mert Natascha McElhone képes felét valahogy szívesebben nézem Skipp Sudduthénál.
És akkor még valami. Szintén üldözés ugyan, de nem a klasszikus értelemben. Spielberg Párbaja. Az a film, ahol a monumentalizmus a film hangulatát erősíti, a főhős kicsinységét, védtelenségét teszi szinte kézzel foghatóvá. Aki látta, tudja, miről beszélek. Aki nem az megnézheti.
Illetve...