Augusztus 17-én libegőzésre vetemedtünk a kölkömmel. Felérvén az alsó állomásra tapasztaltuk, hogy mintegy ötven-hatvan ember áll a felvezető lépcsőn, és kiba... csuda lassan halad a sor. Há' biztos mindenki kihasználja a jó idő-, meg a szünet végit- mondám, és csöndesen tipródtunk a többiekkel. Beérvén az előtérbe (20 usque 30 perc) csodálkozva láttam, hogy egyetlen pénztár van, és abban egy őszöre... egy idősebb hölgy osztogatja a jegyeket, megfontolt, kézi pecsételés módszerével érvényesítve minden egyes darabot. Egy család felruházása jegyekkel szinte két percbe sem került így, viszont előttünk valaki számlát kért(!), aminek kiállítása eltartott vagy öt percig. Közben volt időm megmérni, hogy kb. 15 másodpercenként követik egymást az ülőkék. Gyors fejszámolással mindenki meghatározhatja, mennyire hatékony a fenti módszer. Vagy, ahogyan a költő mondja:
"S a székek fényesen suhogva, üresen szálltak a magosba."
Megjegyzem, az előtérben feltalálható volt egy amolyan DIY-jellegű, fábólfaragott kulipintyó, amit feltehetőleg ideiglenes pénztárként emeltek anno az utazóközönség jobb kiszolgálása érdekében, de ez láthatólag nem nagyon volt használatban akkortájt.
* * * * *
P.S. Hát persze, hogy se a sorról, se a bodegáról nem készítettem fényképet, mert a reakcióidőm kicsit megnövekedett mostanában. A lépcsőn állókról azért csináltam egyet közvetlenül a felszállás előtt, a rekettyésen keresztül, hónaljból fotózva.
Meg van egy, ami a környéken található összes(!) szemetes állapotát ábrázolja híven. Tádámmm:
Na, csá!
...illetve (ez volt a mitfárer utolsó szava is) bónusz Szalóki Ági produkció, csak nektek, csak most: