Zsííííír!
A minap zsírt vásároltam (étkezési, sertés). A Sparban egyébiránt, de ez nem különösebben lényeges. Szeretem a zsíroskenyeret, valamint főzésnél/sütésnél is előszeretettel használom (vegáknak, reformélelmiszer-propagátoroknak, szépreményű állatvédőknek kívül tágasabb!). Az üzletben többféle is kapható volt. Az évek során majd' valamennyit kipróbáltam, a kilónként 1500 forintos mangalicazsírral bezárólag.
Meglepő módon az összes közül az osztrák gyártmányú volt a legolcsóbb (289 forint, ellentétben a többi 400 körüli árával- olyik akcióban volt ennyi). Ezt nem értem, de talán majd valaki elmagyarázza. Viszont- akkor is ezt vettem volna, ha történetesen ez a legdrágább. Miért? Mert ez emlékeztet (ízében, illatában, állagában) arra, amit gyerekkoromban hosszú-hosszú éveken át megszoktam*. A magyar termékek minősége- akár azonos márkán belül is- hm... hullámzó. Hogy az itthon egyre inkább (már hogy a gyártók által) preferált ún. ikrás zsírt ki nem állhatom, az akár egyéni szociális problémám is lehetne- gondolom, van, aki pont erre van rákattanva. És még valami. A sógorok gyártmánya praktikus, visszazárható tégelyben van, míg a mieink egyre csak a zsírpapírt, meg a fóliás lezárást erőltetik. Halvány fogalmam sincs, miért.
*A Kádár-rendszerben tk. egyféle zsírt, párizsit, virslit, satöbbit lehetett kapni. De ezek minősége állandó, és mai szemmel nézve abszolút prémiumkategóriás volt. Egyszerűbben szólva- magasan verte a mostaniak 90%-át. Nem is értem, hogy a nemzeti húsipar miért próbálja manapság mindenféle néven a vágóhidakon összesöpört hulladékot a vásárló nyakába sózni élelmiszer gyanánt. Ja, és anno a Gyulai kolbász, Gyulai kolbász volt (a krumplileves pediglen krumplileves). Gondolom azóta lent, Békésben is rájöttek, hogy nem elég a nevet beledarálni a töltelékbe. (Én nem nyafognék, de már nem késő?)