Mi, jobbikosok olyan arcok vagyunk, akik kizárólag egy orbitális közhelygyűjteményként tudjuk elképzelni a választási plakátunkat.
Mi, jobbikosok magunkat vizionáljuk jövőként. (Lásd még: Jobbik Magyarországért Mozgalom)
Mi, jobbikosok Nagy-Magyarország térképét akasztjuk az antik téglából rakott nappali-falra.
Mi, jobbikosok a divatjamúlt falusi falvédők archaizáló, magyaroskodó motívumait átmentjük a nájlonfüggönyre.
Mi, jobbikosok kicsiny alkóvot építünk a falba házioltár gyanánt, benne feszületet, a dédpapi katonaruhás, nemzetiszín szalaggal átkötött fotóját, Wass Albert-, Tormay Cécile-kötetet, Erdély-antológiát tartunk. Esetleg Pilinszkyt. Meg Csáth Gézát, de kizárólag az ellenség megtévesztése végett.
Mi, jobbikosok nem üljük körbe az asztalt, hanem egy oldalon csoportosulunk, hogy szélesen mosolyoghassunk a kamerába.
Mi, jobbikosok természetesen három generáció képviseletében ebédelünk. És legalább három gyerekünk van. Vegyesen. Két fiú, egy lány.
Mi, jobbikosok borzalmasan öltözködünk.
Mi, jobbikosok mélytányérból esszük a sült bébipulykát.
...és ebéd közben kezdjük nézegetni a bort, mert akkora tuskók vagyunk, hogy sose hallottunk arról, hogy azt felbontás után szellőztetni kell.
