És ezt így hogy?
Az ember ritkán ír borokról. Mert miért is? Minek? Hogy aztán az okostojások letorkolják? Naugye. De most mégis.
A minap vásároltam egy palack fehéret. Természetesen szárazat. Hosszasan válogattam, mintha akkor nem nyúlhatnék mellé. Aztán kezembe akadt a Pannonhalmi Apátsági Pincészet (bizony, ilyen is van) házasítása. Tricollis 2012. Tramini, valamint rajnai- és olaszrizling. Klasszikus butélia, visszafogott dizájn. Tegyünk egy próbát, mondám, mikor tekintetem az üveg nyakára siklott. Hoppá! ...csavaros kupak volt rajta. Természetesen palásttal, de... de... ilyet még nem láttam. A bor a 2000 forint körüli árkategória tagja volt. (Szinte hallom lelki füleimmel, hogy a kannásbor-pártiak ill. a borsznobok egyként horkannak fel. Mindannyian tehetnek egy szívességet.)
Arra a következtetésre jutottam, hogy a kupak alatt (természetesen parafa)dugó kell rejtezzen- nem lehet másként.
A megoldásra egy hetet kellett várni.
Nem, nem volt dugó. Csupán a csavaros kupak zárta le a bort. Ez van srácok.
A bor amúgy hozta azt, amit vártunk tőle, egy sülthöz, például kiváló lett volna (mi önmagában fogyasztottuk), de mindenképp érdemes nyitás után szellőztetni, mert azonnal fogyasztva disszonáns keserűmandula-mellékíze van.
...szóval a dugóhúzó ezúttal munka nélkül maradt.
