Bella Étterem Café, Balatonfüred
Ma* a balatonfüredi Bella Étterem és Pizzériába vetett sorsunk, mely a Tagore sétányon található. Miért? Mert Jaliskának megtetszett a kitett étlapon a hideg erdei gyümölcsleves vaníliafagylalttal. Megértem- majd harminc fok volt. Jómagam a kétszemélyes Bella-tálat ajánlottam mellé (kijevi csirkemell, fokhagymás sertéstarja, gombafejek rántva, szalonnás sertéssteak, párolt zöldség, vegyes köret).
Kívülről betekintve a hely teljesen üresnek tűnt, eltekintve az egyik asztalnál ücsörgő pincérlánykáktól. Rossz ómen, rossz ómen, de a Balaton-part felé eső terasz nagyon csábítónak tűnt, ezért "Bátraké a szerencse!" kiáltással letelepedtünk az egyik árnyas asztalhoz, majd indulásként ásványvizet, valamint- tekintettel a melegre, ill. a délutáni kókadtságra- kissé rendhagyóan jegeskávét rendeltünk... volna. Azonban a rendelést felvevő kisasszony sajnálattal közölte, hogy roppant szerencsétlen módon a vanília fagylalt... hm... épp az imént fogyott el. (Ennyit a gyümölcslevesről, amiért tk. bejöttünk.) Magára valamit adó hely nem követhet el ekkora szarvashibát, ha a szomszédban, az étteremtől kb. 12 méterre (vanília) fagylaltot (is) árulnak. (500 méteren belül további mintegy hat fagylaltozó volt fellelhető.) Ez volt az a pillanat, amikor mélyen megbántuk, hogy pillanatnyi csábításnak engedve ezúttal cserbenhagytuk a Borcsa joviális pincéreit. A kényszerűségből kikért kapuccsínót kavargattam, és éppen azon polemizáltunk, miként lehetséges, hogy a régi emlékeinkben élő hosszas várakozás helyett manapság szinte pillanatok alatt kihozzák a rendelést, mikor ezt illusztrálandó már meg is kaptuk a feljebb jelzett kétszemélyes fogást. Ami kinézetre rendben is volt, ezért mohón nekiestünk. (Úgy hiszem, itt illendő megjegyeznünk a miheztartás végett, hogy hozzánk jóval közelebb áll a tradicionális kétpofára való zabálás, mint a wannabe közönség által favorizált nouvelle cuisine, ami sajnos hazánkba- sok máshoz hasonlóan- kissé nyakatekert formában érkezett el, jelesül- adjunk minél kevesebb, minél jobban felcsicsázott ételt, valami fennkölt névvel a lehető legdrágábban.)
...de jaj! A pillanat varázsa tovatűnt, a kristálytükör meghasadt. A Bella-tál messze nem hozta az elvárásokat. A kijevi csirkemell percek alatt dermedt bele a vastag, íztelen sajtrétegbe, ellenben fűszervajnak nyomát se találtuk. A sertéstarja vékony, száraz, és rágós volt, a rántottgomba viszont szottyos. A párolt zöldséget főként egy kevés répa képviselte. A rizs villámgyorsan ragadós masszává lényegült át. Eh!
Időközben a szomszédos asztalhoz népes diákcsapat települt, és hangos- részint magyar, részint német nyelvű- társalgás közepette kólát (mi mást?), valamint pizzát rendeltek.
Rend a lelke, mind esznek- mondá Besenyő Pista bácsi, és mélyen igaza volt. ...de mikor láttuk, hogy késsel-villával esnek neki a pizzáknak, kissé megszédültem.
Nem is időztünk ott soká.
*egy hónapja (fotó: online-szallas.hu)
